Csütörtök reggel abban a pillanatban nyilatkozott a Bp. Spartacus úszója az [origo]-nak, miközben idősebb Cseh László, az édesapa - valaha maga is világklasszis hátúszó - éppen a Sportkórház felé szállította fiát gépkocsival, az elkerülhetetlen, és reményeink szerint sikeres műtétre.

- Hogyan történt a baleset?
- Fűzfői szállodánk lépcsőjén. Mindössze tizenöt-húszcentis magasságból léptem le, aláfordult a jobb bokám - ennyi volt az egész. Abban a pillanatban nem is sejtettem, mekkora a baj.

- Tényleg: mekkora?
- Nagy. Bevittek a rendelőbe, megröntgeneztek, és kiderült, hogy az egyik lábközépcsontom eltört. Természetesen a bal lábfejemben...

- Miért természetesen?
- Mert néhány éve ugyanebben a lábamban, a jobban szakadt el a térdszalagom. Egy ugyanilyen ártalmatlan szituációban. Borzalmas, hogy ami az úszásban óriási előny - mármint, hogy roppant lazák az ízületeim -, az más szempontból állandó veszélyforrás. Tényleg, nem is tudom már, hogyan vigyázzak magamra, talán még akkor is balesetet szenvednék, amikor alszom az ágyban...

- Most hogy néz ki a lábfeje?
- Be van gipszelve...

- Ki végzi az operációt?
- Dr. Knoll Zsolt.

- Ezzel a sérüléssel befellegzett az olimpiai szereplésének?
- Talán nem, de akkor is értékes napokat veszítek a legfontosabb időszakban, a formába hozás periódusában. Azt mondják, meg lehet szegecselni a csontot, s akkor pár napnyi fekvés és pihenés után vízbe mehetek, újra kezdhetem az edzéseket. Persze csakis helyi érzéstelenítéssel. Akárhogy is, nem adom fel, de majd csak a műtét után tudok biztosabbat mondani a hogyan továbbról.