ATHÉN 2004 : Kemény szerint többesélyes az olimpia |
Kemény szerint többesélyes az olimpia
[origo] 2004.07.20. 18:17
Kedden délután két órakor hazaérkezett a magyar férfivízilabda-válogatott, amely vasárnap, a kaliforniai Long Beachben Szerbia és Montenegró 12-8-as legyőzésével megnyerte a Világligát, megismételve tavalyi elsőségét. A csapatot családtagok - köztük filmsztárok és sztármanökenek - fogadták a repülőtéren, valamint jó néhány rajongó s természetesen megannyi tévécsatorna forgatócsoportja.
Az immár szinte minden létező címet - a Világliga mellett az olimpiai és a világbajnoki aranyérmet - védő gárda Long Beach-i teljesítményével kiérdemelte a szakma elismerését, az Egyesült Államok vízilabda-szövetségének honlapja például egyenesen áradozott Biros Péterék játékáról.
Kemény Dénes, az együttest 1997 óta dirigáló szövetségi kapitány visszafogott optimizmussal értékelte a tengerentúli sikert.
- Ennyire jók lennénk, mint amennyire a szerbek 12-8-as és az elődöntőben a görögök 10-5-ös legyőzése sejteti? - Ugyanazt tudom mondani, amit májusban is mondtam: egyike vagyunk az olimpiai aranyérem megszerzésére esélyes válogatottaknak. Persze jól játszottunk, ez tagadhatatlan, ilyen eredmények nem születnek véletlenül.
- Nem korai ez a kirobbanó forma? - Ha, mondjuk, a szerbek edzője lennék, én is ezzel nyugtatgatnám magam...
- Milyen tanulságokat vont le a szerbek elleni meccsből? - Örültem, hogy elveszítették a fejüket, ez ugyanis azt jelzi, hogy nagyon meg akartak verni bennünket, s amikor látták, hogy nem megy, kiakadtak.
- Van még hová javulnia a magyar válogatottnak? - Hajjaj! Éppen ez a tervünk, hogy javuljunk a hátralévő bő három hétben. Minden területen van még csiszolnivaló.
- Amikor lejátszották az utolsó csoportmeccsüket, azt mondta, nagyon fáradt a csapat. - Igen, de utána hat napunk volt a görögök elleni elődöntőig, és bár igen keményen edzettünk, sikerült felfrissíteni a fiúkat s jelentősen előrehaladni csapatjátékban.
- Mikor hirdet hivatalosan csapatot? - Szerdán délelőtt fél tízkor hirdetem ki az olimpiára utazó 13 játékos nevét.
Kiss Gergely és a család
Steinmetz Ádám a torna egyik kellemes meglepetését okozta gólerős, érett centerjátékával.
- Hogyan értékeli a saját teljesítményét? - Azt hiszem, nem játszottam rosszul, centerből két akciógólt is sikerült szereznem. Ez az első felnőtt világversenyem, amelyen bajnokcsapat tagja lehettem, ez hatalmas élmény.
- S mit szól a válogatott játékához? - Szerintem jól vízilabdáztunk, s bár mindenki az olimpiára készül, s mindenki azt mondja, csak az számít, azért nagyon akartak nyerni a szerbek is. Mégis nekünk sikerült.
|