Most mit mondjak egy 9-1-es és egy 15-8-as győzelem után? Azt, hogy nem vagyok teljesen elégedett? Még azt mondhatná az olvasó, hogy álszerény vagyok. Pedig tényleg nem vagyok teljesen elégedett, a szombati meccset 15-8 helyett mondjuk 18-4-re is megnyerhettük volna, de akár egy húszast is dobhattunk volna.

Többen kiemelkedően játszottak, például Kásás, Biros, Madaras, Benedek, többen meg halványabban, köztük jómagam is, az elején egyszer-egyszer nem értem oda a blokkhoz, emiatt kaptunk is egy-két gólt.

Fura helyzetben vagyunk, annyi szent. Az utóbbi hetek eredményei annyira szenzációsak, hogy sokan már előre odaadják nekünk az olimpiai aranyérmeket. Természetesen furán venné ki magát, ha azért panaszkodnék, mert nagyon jók vagyunk, de azért én azt mondom, sohasem árt az óvatosság.

Megható különben a közönség szeretete, amely felénk árad. Majd' szétszednek bennünket egy-egy ilyen győzelem után. Még a "belső ellenzék" is elhallgatott - ha van ilyen egyáltalán -, aki most hibát találna a játékunkban, az tényleg varázsló. Egyszer, régen valamelyik "szent tehén" azt mondta, a magyar vízilabdának a legnagyobb ellensége - önmaga.

Hát most nincs ellenségünk. Ellenfelünk még kevésbé. Szegény spanyolok pénteken olyan csendes egykedvűséggel vették tudomásul, hogy összesen egy góllal tudtak válaszolni a mi kilenc találatunkra, hogy egy kicsit meg is sajnáltuk őket. Régen csíptek, haraptak, Rollán kapus vicsorgott, vigyorgott - most gyorsan megadták magukat.

Szóval, az Unicum Kupa már a miénk, de azért vasárnap a görögöket is szeretnénk megverni. Van még tíz napunk az elutazásig, addig inkább erőnléti edzések lesznek, azt tippelem. Amúgy szombaton még Dénes is elégedett volt a németek legyőzése után, márpedig ha ő elégedett, akkor tényleg jól játszhattunk...