"Csak éjfél körül értem vissza az olimpiai faluba, ugyanis miután fél hét tájban olimpiai bajnok lettem, lementem a tengerpartra a magyar szurkolókkal, hogy ünnepeljünk egy sort, ugyanis olyan hangulatot varázsoltak a Markopulo lőtérre, amely szavakkal nehezen visszaadható. Fél tizenegyig mulattunk - alkoholmentesen -, majd a faluban csak hajnali négykor tudtam elaludni. Újra meg újra lepergett előttem a verseny. Fél hétkor kipattant a szemem, s már talpon voltam" - elevenítette fel a győzelem utáni órák történetét a négyszeres világbajnok Igaly, akinek eddig a sydneyi bronzérem volt a legjobb olimpiai eredménye.

- Mire számított előzetesen?
- Nem sok jóra. Egész évben pocsékul lőttem, sorra potyogtam ki a világkupa-versenyeken, az Európa-bajnokságon is csak tizenhatodik lettem. Csak egy héttel az athéni elutazás előtt kezdtem bizakodni, amikor megérkezett Budaörsre az a korongdobó gép, amely szakasztott mása az athéninak.

- Ez miért olyan lényeges?
- Mert minden gép másképp dobja ki a korongot, s ha az ember nem tudja "megtanulni" azt a gépet, amely majd a versenyen működik, akkor baj lesz. Ezért tartozom köszönettel a BPLE-nek, hogy megvette a kedvemért a korongdobót, s a teljes igazsághoz tartozik, hogy a szövetség is besegített egy bizonyos összeggel.

- Hogy is néz ki a skeet, az a bizonyos korong, amire olyan sikeresen célzott, hogy döntőben a lehetséges százból 97-et ripityára lőtt?
- Agyag és kátrány keveréke a korong, 12 cm az átmérője.

- Hol edz Magyarországon?
- A budaörsi lőtéren, no és a szakág tradicionális fellegvárában, a Margitsziget északi csücskén.

- Mikor tudatosult önben, hogy aranyérmes?
- Amikor az utolsó dublét is lelőttem, és már csak két lövésem volt hátra. Akkor egy néző bekiabálta, most is itt cseng a fülemben: "olimpiai bajnok vagy, Dia!"

- Más ilyenkor elkezd lelkendezni, ön viszont továbbra sem hibázott.
- Nem, mert tisztelem annyira a versenyzőtársaimat, hogy nem kezdek el zajongani a lőállásban. Azt viszont elismerem, hogy hirtelen egy gombóc nőtt a torkomban, elkezdett szaladgálni a hideg a hátamon, és csak hatalmas önuralommal tudtam magam újból lövőképes állapotba hozni.

- Mire gondolt a lőállásban?
- Elsősorban édesapámra, aki életem minden pillanatában mellettem van, jóllehet 1997-ben meghalt.

- Kitől kapta az első telefont?
- Kisfiamtól, Tamástól. Aki nem is olyan kicsi: tizennyolc éves, idén érettségizett. Aztán felhívtam az édesanyámat és a kedvesemet, Geréb Tibor kosárlabdabírót. Érdekes, anyu már nem zokogott, amikor felhívtam. Tudta tartani magát.

- Vadászik még?
- Már nem. Hét éve, amikor meghalt az édesapám, felhagytam vele. Azóta csak egyszer mentem el egy vadászatra, akkor is nyitott csővel. Nem bántom már a vadakat. Viszont oktatok vadásztanulókat.

- A sportlövészetet aggastyánok is űzhetik: nyilván nem hagyja még abba 39 évesen.
- Átmenetileg mindenképpen. Jó lenne, ha Tamás fiamnak születne egy kistestvére. Utána viszont hosszú távra tervezek, Pekingig feltétlenül, sőt, a 2012-es játékokig is.